Játék

Kb 4-5 éve játszom egy játékkal. Játék.. és tényleg az, bár azért egy idő után, már nem csak játék.. barátokat is talál az ember, akik hasonlóan ,,komolyan" veszik és embereket is, akiket valamiért hozzá nőnek az ember szívéhez. Mindig találok ilyen embereket, mármint akik a szívemhez nőnek.. furcsa mód mégis gyakran épp ők ,,csapnak" be.. persze ez csak játék.. de mégis.. hónapokig ott a bizalom, aztán meg bele xarnak. Épp úgy mint az életben. : )

Soha nem értettem meg magam a nőkkel, mégis egyre többször tapasztalom, talán mert öregszem??:O, hogy bizony a női játékos társak sokkal jobb társak, mint a férfiak. Ahogy az idő múlásával az is egyre csak kiderül, az ember ismeretem sem az igazi, mert a férfiak vágnak át a legtöbbször.. épp mint az életben. :) Különös ma elárultak.. vagyis inkább már tegnap és most először nem érzek semmit. Szimplán az van, hogy vigyorogtam ahogy beléptem és most is csak ezt érzem. Nincs min aggódnom. Az első árulás ami nem sértett a szívemig. Nem azért mert megérdemlem, hanem mert tényleg így a jó... így kell lennie.. elmúlt ez is.. letudva 4-5év ,,szenvedélye" . Ezután már nem játszom.

Aztán ami ma még fontos:) a horoszkópom szerint -amiben egyáltalán nem hiszek, viszont szeretem olvasni, mert jókat mosolygok rajta- nos a szerint a horoszkóp szerint a mai napot soha nem felejtem el.:))))))) Hát tényleg nem felejtem el:))) na de most komolyan. Nem akarok én kötözködni az írójával, DE én inkább csak egy olyan napot szeretnék, amit végre elfelejtek.. mert az utóbbi időben inkább az a baj, hogy mindenre emlékezem amire nem akarok..nagyobb ,,fenyegetést" jelentene egy emlékmentes nap.:P

Boldog vagyok e? Nem. De ma volt időm mindenre.. elvégere száműzöttként egy sarokban melóztam:))) lapok, iratok és a többi mellett, hogy elmélázzak mindenen.. szóval én egy- két pillanatot tudok csak kiemelni az életemből, amire azt merem mondani, hogy igen itt boldog voltam. Szóval valamikor, rég pillanatok boldogságpercek voltak az életemben. Már nem akarok non- stop boldog lenni.. elég volna még néhány másodpercnyi.. mikor az örömtől facsarodik a szívem és nem mástól...nem a fájdalom, a magány, a kín markolászásától felejt el megdobbanni a következő ütemig.

Ma rájöttem arra is, hogy semmi sem változott. Minden a régi, én még mindig ott vagyok a múltba.. csak szerettem volna elhinni hogy nem. 

Szeretem. És már az sem baj, ha mással boldog. Attól én még ugyanúgy szeretem. Annyi különbséggel, hogy ez már állandósult. Ha megkérdezné valaki hogy vele lennék e , ha úgy hozná az élet? a válaszom nem lenne. SOHA sem tudtam megbocsátani. Nem vagyok olyan fajta, aki elnézi az árulásokat.. egyszerűen csak megbocsátás nélkül szeretem. Ez az , ami már nem múlik, nem felejt, nem enged.. és vesztemre gúzsba köt, ami nem enged mást szeretni, aki nem enged találni új szerelmet. Elpusztít és hit, remény nélkül csak szeretem.

Egyszerre tesz szerencsétlenné és boldogtalanná ez az érzés. Nem lesz jobb. Csak lesz.Ahogy én is csak leszek, ha úgy akarja a sors. 

Belefáradtam. Hónapok óta akarom megmagyarázni magamnak hogy rendben vagyok, de az igazság az hogy max árnyéka vagyok magamnak. Árnyék az életemben és bár tudom, hogy KELL élnem, nincs bennem erő, hogy valóban éljek. 

Szeretnék kiszállni, szeretném azt mondani elég vége és nincs tovább.. de persze ezt sem tehetem, mert vannak akik engem szeretnek és talán még azt is elhiszik, hogy kezdek magamra találni. Apu azt hiszi rendben vagyok. Nem akarom hogy csalódjon bennem, de egyszerűen erőm sincs színészkedni.. vagyok, leszek is valameddig. De már a túlélés se cél..

A nagy szívás.:)

Hát ha eddig úgy gondoltam micsoda mázlim van, akkor ma már tudom, hogy ez minden csak nem mázli:))) 

Évek óta össze szokott csapatba tettek be, és elvárnák az embertől, hogy alig 1 hónap után úgy csináljak mindent mintha évek óta ott lennék velük. A legtöbb embert nem is csípem.. gáz, de ettől még elviselném, mert az ember lánya pénzért megy, nem pedig haverkodni. Fura, mert olyan csaj állt viszonylagosan mellém, akitől épp nem vártam volna, de ettől még tény marad ,hogy bármennyire ügyes vagyok is, folyamatos fusztrációt jelent a hátam mögötti beszólás, ami úgy van azért beszúrva, hogy én is meghalljam, csak hogy ne érezzem már jól magam. Őszintén lexarom. :) Tegnap szívem szerint felálltam volna és haza jöttem volna. Minek erőlködjek. De most már úgy vagyok, hogy csak azért is. Attól meg simán felmegy a vérnyomásom, hogy tudom, ma megint ugyanaz lesz... 

Ilyen cégnél még nem voltam.:) A betanítás annyiból áll, hogy kb elméletben elmondják mi van, aztán az új meg oldja meg ha meg tudja.. ha nem megy, meg így járt.. soha senkivel nem voltam ilyen majom, munka területén legalábbis, tuti nem. Úgyhogy igen, meglep hogy itt meg mindenki hű de oda tesz az új fejére.. Valamelyik nap az egyik csaj velem kiabált, később ugyan bocsánatot kért, de valójában attól a naptól kezdve, volt elég az elégből, most meg már csak vegetálok és próbálom a helyzetből a tőlem telhető maximumot kihozni. Türelmem már nincs, és tuti hogy vissza szólok már mindenkinek aki nem úgy szól. Sajnálom, emberek vagyunk, lehet rossz napja bárkinek ,de ha bemegyek én se a másikba ,,rúgok" bele, ha meg valami nem tetszik menjenek be az irodára és jelezzék. 

Viszont mától máshogy állok az emberekhez, az biztos.:) Ha ők olyanok amilyenek, akkor tőlem se kapnak mást.:)