Ma olyan boldogan ébredtem, végre úgy éreztem most már minden rendben lesz. Persze ilyenkor szoktak történni az olyan dolgok, amik megingatják az emberben a hitet. Mindig azt magyarázom magamnak, hogy túl vagyok a szakításon, hogy túl léptem a sértettségemen és, hogy bár még ott a tüske, ami soha sem fog elmúlni, azért már képes vagyok élni. Aztán elég egy régi kollégával találkozni, hogy most is ugyanazt érezzem... FÁJ. Azt hittem neki már jobb és boldog és valószínűleg az is az új menyasszonyával, mert őt alig 2 hónap alatt eljegyezte, de hallom, hogy míg nekünk nem jött össze a baba, vele ugyan össze jött de a lány elvetélt. Nem tudom mit érzek. Mondanám, hogy a sors vissza adta azt a fájdalmat, amit nekem okozott, de ez olyan nagyon kegyetlenül hangzik. Mégis van benne valami sorsszerűség, valami... valami... karma , aki fájdalmat okoz, az fájdalmat is kap.. nem tudom hogy az irigység beszél e belőlem, esetleg a sértettség a fájdalom, hogy miért nem maradt velem..
Utálom magam. Utálom magam amiért nem vagyok képes tovább lépni, amiért képtelen vagyok felejteni. Pedig míg a múltamat nézem, addig nem lesz jobb a jövőm sem. Már eltelt majdnem egy év.. mikor lesz jobb? Mikor fog kicsit megkopni bennem ez a fájdalom? Mikor érzem azt, hogy képes vagyok más férfit elfogadni magam mellé? Mikor érzem azt, hogy újra érzek? Mikor bocsátok meg neki és magamnak is a hibáink miatt? Szeretnék végre túllépni és elhinni jár nekem a boldogság és hogy tényleg lehetek boldog...
mikor?..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése