Na ne...

Rég írtam, mert igazából nem sok minden történik velem. Járok iskolába, mert indult egy tanfolyam, amihez megfelelően képzett vagyok... és hát igen, állítólag azért is kellenek ezek a bejárásos dolgok, hogy újra az életbe ,,zavarjanak" bennünket. ... ugyan miféle butaság ilyet mondani... elviekben élek én, csak éppen érzés nincs benne, csak nagy ritkán érzek irigységet, hogy pld a nekem külsőleg bejövő pasi inkább a másik ,,társunkra" hajt akinek már gyereke van és élettársa... valójában ha rám hajtana se tudnék vele mit kezdeni. :)
Néha úgy ráfeledkezem a tanfolyamos csoporttársaimra.. mindegyiküket várja haza valaki.. persze engem is.. anyuéknak talán feltűnne egy idő után, ha nem jönnék, de azért az nem család, nem úgy család...hiányzik valami.. úgy, hogy ha lenne sem éreznék semmit.. ha viszonozná valaki az érdeklődésem, akkor sem éreznék semmit és azért ez nagyon is ijesztő...ha lenne valaki, aki komolyan érdeklődne irántam én azt is lekezelném. Mérgezett a lelkem, bár inkább szimplán csak nem érzek semmit.... néha így elő bukkan a hiány érzete, de nem olyan erős amilyennek lennie kellene.. mintha bele törődtem volna abba, hogy nem kellek senkinek, hogy aki rám néz, azt látja amit én is a tükörben... bele fáradtam abba, hogy jó legyek, hogy más legyek, hogy ne önmagam legyek... győztem önmagam felett és már nem csak lenni, hanem Én akarok lenni... amúgy se hiszem ,hogy meg szeretné azt aki vagyok... miért? mert még én sem vagyok képes szeretni, azt akivé lettem.:)
Megtörtek,  belém rúgtak és én megadtam magam. Gyenge vagyok újra kezdeni...de bele se haltam.. csak vegetálok.. nem szeretek, nem érzek és annyira ritkán szégyenlem magam ezért...