Mindenki okos a családban... mindenki szeretné megmondani mihez érek, miben vagyok jó és mire vagyok alkalmas..Kicsit tele az egésszel a hócipőm. Úgy tesznek, mintha nem lenne agyam, nem tudnék döntést hozni és meg kellene mondani mit is csináljak..bevallom már nagyon elegem van ebből. Volt egy fél évem ami nem úgy jött össze ami rám jellemző, talán kicsúszott a lábam alól a talaj, de ettől még nem vagyok szellemileg vissza maradott....Nem beszélve arról, hogy nem épp olyan embertől kérem a kritikát, aki már évek óta nem beszélgetett velem másról csak saját magáról a saját elképzeléseiről, a saját terveiről vagy is mindenről ami ő, de ezt is csak akkor ha valamit kérni akart tőlem. Segítséget, támogatást vagy csak simán valami véleményt... mindegy. Furcsa fel sem idegesített a véleménye, a végén még tényleg elérem, hogy előbb azt nézem ki mondja és csak aztán reagálok rá. Nem tagadom, jó 4 hónapja lehet 5 is van, hogy munka nélküli lettem, hogy mennyire az én hibám, nem is tudom. Amikor szétmentünk a volt párommal az tűnt a legésszerűbbnek és a legfájdalommentesebbnek ha keresek más meló helyet. Nem a vakvilágba jöttem el és hogy a másik melóhely nem jött be, nem az én hibám volt, csupán az allergia olyan fajtáját produkáltam, amit se a gyógyszerek, se a krémek nem tudtak helyre billenteni. Ennyi történt...aki meg decemberben keres melót, nem valószínű, hogy sok sikerrel jár..aki volt munkanélküli tudja..
Nos öcsém aki már évek óta azt se tudja velem mi van, határozottan okos kijelentést tett ma egy továbbképzési elképzelésemre.. Valahogy mégis kiverte nálam a kijelentése a biztosítékot..ugyan már... mi a nyavajáról beszél? Sok mindent elnézek neki.. azt is, hogy egocentrikus, hogy csak magáig lát, hogy csak ő létezik már jó 10 éve a családba..mert mindig van egy hülyeség amit végig visz és pofára esik vele, aztán valakinek ki kell rángatnia a saját maga okozta veremből, hogy ne ássa el magát egy életre..:S
Soha nem csináltam semmi olyat, ami a családunkat akármilyen szempontból veszélyeztetné, akár anyagilag, akár erkölcsileg. Én nem, ő igen...és mégis én vagyok az, akitől elvárás, hogy mindent megoldjon maga, hogy ne kérjen csak a család érdekeit nézve élje az életét és nem baj, ha nem jó neki csak ne panaszkodjon, ne legyenek elvárásai...ne legyenek elképzelései...szóval legyen jó katona és áldozza fel mindenét a család oltárán. Egy ideje ez nekem nem megy. Elvesztettem a hitem a családba, mert nem segítettek..nem segítettek akkor mikor szükségem lett volna rá, nem segítettek csak elkönyveltek gyengének, úgy hogy meg se kérdezték mi bánt?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése