A bulin kötelező a megjelenés..

Legújabb hobbija öcsémnek, idősebbiknek a kerti parti..(mennyire nem gondolkodik, az utolsó kerti parti amin voltam na ná, hogy a volt párommal szerveztük..akkor se rajongtam azért, hogy szívemnek nem túl kedves emberek előtt játsszuk a hűű de boldog párt, na meg hogy mindenkit szeretünk, szerintem nincs olyan ember aki mindenkivel jól kijön és egyformán közel érez a szívéhez mindenkit.. tévedhetek, de úgy gondolom nem szerethetünk mindenkit, maximum elfogadhatjuk olyannak amilyen és a komfort zónánkból kilépve próbálhatjuk megérteni az ő gondolkodását is. Megtehetjük, de a legtöbb ember nem teszi meg, hanem előbb ítél..akit elítélünk azt pedig már nem igazán szerethetjük, legalábbis nem őszintén, nem érdek nélkül, nem csak magáért.. gondolom én, de ez persze csak egy verzió, mindenki mindent máshogy lát, így valószínű van aki ezzel a szemléletmóddal is vitatkozna. Mellékes mindez,mégis le kellett írnom.:) talán mert nem szeretem a látszat kapcsolatokat, a látszat szeretetet.. látszat barátságot.. volt párom nagyon profi volt ilyen téren, én  ilyenben meg sem próbáltam soha lépést tartani vele.)


Szóval a kerti parti. Már akkor is égnek állt a hajam tőle mikor először szóba került, azóta még inkább.Tegnap aztán öcsém bejelentette, hogy ő majd nem tudom kit velem fog szekálni, persze a pasi nős,de mivel tépte a száját, hogy reméli van lány tesója, hát megkapja.. Arra nem gondol, hogy egy számomra idegen pasival nekem még elméletben sincs kedvem semmihez, ahogy magához a partihoz sem.:S Na ná, hogy nem számít.:)De kíváncsi vagyok a melós társaira..van egy srác, aki még mint pasi tetszik is legalábbis külsőre és öcsém se bírja, ami azt jelenti hogy pont az ideálom.:) miért, mert eddig csak olyan pasik voltak az életemben akit ő nem bírt.:) minél jobban utálta én annál jobban megértettem magam az illetővel.. persze ameddig. Na ez a pasi nem tart egyenrangú partnernek.:))


Öcsém jelszava: A bulin megjelenni kötelező.Az a szerencse, bármikor távozhatok.:)))))))))

:)

Napok óta írnék, itt feszítenek bent a szavak, gondolatok és érzések..lüktetnek, de aztán ahogy leülök a gép elé minden össze kavarodik..fura, szokatlan ámbár talán már megszokhattam volna, hogy ami régen kiteljesített most mintha megfojtana és arra törekedne, hogy a nyomorult kis porszemet végleg földre küldje.Küzdök a magam módján. Fel, fel állok még igaz ezek a kis próbálkozások messze nem talpra állások, ahhoz talán segítség kellene,lehet a családtól? Nem tudnak mit kezdeni velem. Tudom, hogy évek óta távolodtunk egymástól és most sem bírunk közeledni, mert annyit változtunk, hogy képtelenség a közös hangot megütni. Szeretnek,.. lehet, biztos.. senki nem tűrné tőlem ezt a semmilyen állapotot ha nem szeretnének. Én is szeretem őket, de azért jó lenne elmenni messze és elbújni a szemük elől és csak akkor elő kerülni ha már mindenen túl vagyok.

Apuval a kapcsolatunk mindig sokkal jobb volt, ő félt. Látja is a vergődésem, és mikor megjegyeztem hogy talán egy időre el kellene helyezkednem valahol messze, egyszerre arra terelte a szót, hogy az ismerőse, ismerőse.. nem érti. A lánya már nem kislány, és a lánya nyomorát se veheti át, csak mert szereti...tudom, hogy ő átvenné, de nem adnám. Nem akarom, hogy bárki felelősséget vállaljon értem. Egyedül akarok és fogok is boldogulni. Ki kell szakadnom ebből a megszokott semmilyen világból, életből mert már úgy érzem bele fulladok, megfojt.. elnyom.. szükségem van levegőre, valami újra és másra..Vágyom arra, hogy emberek vegyenek körül, legalábbis ma igen, de nem szeretném ha a régi ismerősök és barátok vennének körül. Újat akarok, új barátokat, új életet.. mindenben újat. Hogy bírnám e? Amíg nem próbálom tuti nem tudhatom, de meg lehet próbálni, kétlem ,hogy sokat vesztenék egy kísérlettel, max túl nagy reményt nem kellene hozzá fűzni és akkor tuti össze jönne.. vagy legalábbis nem csalódnék nagyot.

De ez már haladás, haladás, hogy vágyom valami újra.. bár reggel megint úgy ébredtem hogy vele álmodtam.. annyira elegem van már az álmaimból is... huss múlt,felejtődj már el, csak a kedvemért.. 

Mosolygós napot mindenkinek:)

elengedném..

Azt mondják most már ideje tényleg össze szedni magam.. van benne valami.. eltelt egy év és ha eddig reménykedtem is, hát ideje volna feladni és valami újba, valami valóban működőbe bele vágnom. De valahogy szerencsétlenül érzem magam, vagyis valójában egyszerűen nincs hitem, nincs hitem magamban és az emberekbe sem hiszek.. valahogy csak úgy sír rólam, hogy: ,,Hé szerencsétlen vagyok ne adj nekem munkát, ne akarj tőlem semmit, mert még rád ragad.." 

De már legalább addig eljutottam, hogy néha egy- két napra kimásztam az önsajnálat medréből, sőt nevetek is. Ritkán és főleg magamon. Régen gyermek koromban azt tanították, nem szabad semmit feladni, mert akkor veszett el igazán a remény ha valamire azt mondjuk:feladom.. Na hát én soha semmit sem adtam fel még könnyen. A férjem 10 évig mászott az agyamra és csak 12 után adtam fel, akkor is azért mert tényleg megpróbáltam mindent amiről úgy gondoltam működhet..
Most már egy év után néha mosolygok, és vannak olyan napok mikor még remélek is, hogy majd talán egyszer megbocsátok magamnak, megbocsátok neki és tovább tudok lépni.

Rossz nevelést kaptam. A mai világ az újra kezdések világa, alkalmazkodni kell a tempóhoz és ha nem kényelmes valaki/ valami, akkor azt hátra kell hagyni.. valószínűleg ez az igazság. Nem vagyok teljesen boldogtalan még ebbe a nyanvadt se ide, se oda nem tartó állapotban is van valami béke.. furcsa, mert a magányt most már gyakran inkább magam választom. Nem akarok társat magam mellé és valójában barátokat sem.. eldugtam magam egy sarokban, külső szemlélőként nézem az életem és várom történjen valami.. valami úgy hogy én semmit nem teszek érte.

Értem én, hogy az élet nem gömbölyű és oké, hogy nem lehet minden olyan amilyennek én szeretném, de mikor fogok úgy felébredni, hogy elengedtem azt aki bántott, hogy már nem szeretem.. hogy nem gondolok rá? Valamikor régebben olvastam egy könyvet, egy férfiról szólt akinek meghalt a felesége és egyedül nevelte a közös gyermeküket..míg nem találkozott egy nővel, akinek állhatatossága végül csak áttörte a falakat...

Na kérem azt a királyfit, aki az én falaim áttöri.:))